Csipeszes hermafrodit vagy sem

Petró Ház e-mail: muut muut. Sokra amúgy sem viszi, ha így halad. Két piszkafa, a kandalló elé támasztva, vagy terpesztve, majd átvetve egymáson, a szavak hevében, és felpattanva, mihelyt harsan az induló, érces szóval: Kafka Takarodója. Mert mindez már még sincs, sál se a nyakán átvetve, járkálván a parkban mint csipeszes hermafrodit vagy sem Kastély hívatlan vendége. Nárcisznak a tenyerében a kert nem egy zege, zuga.

Nem mintha valaha már megfordult volna csak egyszer benne, szó sincs róla, sokkal inkább a kert került egykor, a véletlen folytán, a keze ügyébe. Akár egy kártyalap, vízből merített, csipeszes hermafrodit vagy sem melyet valami pincében nyomtak. Az ég csak a játékban kaphat szerepet rajta. Nárcisz lába tehát a kezében végre, gyomra émelyeg kicsit az alvatlanságtól, de sebaj, a víz majd azt is rendbe hozza. Nyugton kezdd, mondja, szemét a vizen járatva, mert utál sietni, mint barátja vagy Kafka, elkapkodni, amit úgyis megkap, ha akarja, ha sem.

Ereszkedjen csak, úgy, mintha gondolatban már ott bent a tóban lebegne a súlya. És túl az első csapásokon, karja mintegy vízszintesen lógva, mint egy takarón, a múlt század derekán, odahaza. És felhajtva a takarót, ott lapul ma is még alatta csipeszes hermafrodit vagy sem alvó kutya. A fal tövében árnyék, ellépek mellette. Már semmi sem számít, minden szétterül.

Csendből építkező: egy állat teste. Egy Can Togay autista feljegyzései, I. A középpont: egy virág bibéje. Merre mész?

- Я ничего не знаю. Беккер зашагал по комнате. - На руке умершего было золотое кольцо. Я хочу его забрать.

Még egy lépés, és még egy lépés — földdarabok talpamon. Át a patakon. Álmos vagyok. Egy lépcsőn megyek lefelé. Megbotlom egy korsóban. Víz ömlik szét belőle. A korsó cserepeit illesztgetem össze. Időtlen időkig. A víz még mindig csillog a kövek között. Még egy lépés. Még egy — megbotlok. Ásóm gyökérbe ütközik, a fehér sebet nézem a kéreg alatt.

Vonatok zakatolnak bennem. Párhuzamos síneken. A hold mozdulatlan az égen. Kutya vagy farkas? Félek vagy nem félek? Ezt a követ leemelem a terasz párkányáról. Koccan, megkarcolja a csempét.

Hideg vizet iszom. Fekete föld egy virág tövénél. Ujjaim közt morzsolom.

Erotikus történet

Nem ismerem ezt a virágot. A nevét sem tudom. Valamire vágytam. Sok csipeszes hermafrodit vagy sem volt. Most már neve sincs. A vécén ültem gyerekkoromban és az idő hosszú sugarán erre a mai napra gondoltam. És ennél is tovább. Ma már csak arra tudok gondolni, hogy valamikor gyermekkoromban a vécén ültem és az paraziták tintahalban, mint hogy kezeljék hosszú sugarán erre a mai napra gondoltam.

Az idő visszagörbült, ide belém. Most már írok.

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat! A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére. Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Majdnem saját szavaimmal. A mi lakásunk is beomlott. Most itt ülünk Posselték lakásában. Felettünk a lakások maradványai. Így most egy hatalmas szoba az egész. Frau Posselt lánya megmentené gyermekkorunk lépcsőjét. A nagy fakorlátokat. Zöld burjánzik a romok oldalában. Konzervdobozok mindenütt. Egy G. Elveszejtem ételeinket, mondja. Pedig csak egy sarokban ülök és szükségemet végzem.

Vállalom a felújítás költségeit, a többiek csodálkoznak bőkezűségemen. Pedig hogy örülök: tiszta lesz, mint az arany, és fényleni fog. Még G. Antik szépség lesz belőle. Reggelre elfelejtem Posselték nevét. Folyton Pollock jut az eszembe.

Ablakomból az Aranyszarv-öbölre látok. Szeptember Félelem, hogy hátulról támad rám az élet. Aggódom: vajon saját medremben folyok-e? Leomlott a fal: megszűnt a közös álom. Talán ez a legnehezebb. A legeslegnehezebb. Annak idején is az volt, de volt előtte egy lépcsőfok, ami úgy tűnt, mindenkire vonatkozik.

  • by Műút folyóirat - Issuu
  • Így nézett ki a leszbikus királynő - Terasz | Femina
  • Helminták fertőzésének megelőzése

Tömeglét, ez a mai kor. Az új egyenruha: öltöny, nyakkendő. Európa: elszabadult bikacsorda, a széttiport emberek még álmodnak, amikor jószerencséjük lélegzethez juttatja őket, végre beállhatnak a közös látomásba: öltönyös, nyakkendős látomás, kezükben diplomatatáska.

Még kritizálni is lehetetlenség: a tömegvágy kritikája középszerű lehet csak. Tehát egyfelől bornírtság, másfelől demagógia. A csapda megint megfogant. A pesszimizmus: régi beidegződés. Az optimizmus: új divathullám. Az utóbbi jobban megfelel egy fogyasztói társadalom igényeinek. Az AIDS kommunikációs betegség.

Annyira hasonlít erre a korra, hogy hajlamos vagyok rendszerimmanensnek tartani. Az ezredvég az első AIDS-beteggel kezdődött el. Feljegyzés egy papírlapon: nem az első álom — tollal írom —, hol vagyok, alatta zárójelben: presszó. Nem emlékszem, mikor írhattam, csak pár napja lehetett, de fogalmam sincs, mire is vonatkozhat. Most egy idegen csipeszes hermafrodit vagy sem feljegyzéseként olvasom.

Mire gondolhatott vajon? Valami rémlik, az írás ismerős, a szavakat magam is gyakran használom, de az egész, a gondolatmenet vagy történettöredék kihullott az agyamból, most hol van vajon?

Annál az idegennél.

Tompa érzés nyomta a mellemet, egy kiszakadt, ismeretlen világ, úgy tűnt, sok minden ekörül forog, életem magyarázata itt meglelhető, titok, kommunikálhatatlan, közöm van hozzá, de mégsincs. Akadály és elkötelezettség.

Ismeretlen, nem létező, de mégis jelenlevő. Semmi sem derült ki, mert a lehető leggyszerűbb történt csak meg: nagynéném, unokatestvéreim, nagymamám van. És van egy város. Még egy a földön. Ezt tudhattam volna előre is.

A lehető legegyszerűbb történet ért véget. Cipzárját ő maga húzta le, most itt áll előttem, anorákját némán széttárva: Hát akkor tessék! A műszálas pulóver alatt érzem lágy mellét. Este van. Hűvös szél fúj. Az iskola kapujából fény szűrődik. Egyesek most jönnek csak ki, iskolatáskákat lóbálva indulnak el a Lenin körút irányába. A sarkon, a Táncsics könyvesbolt mögül csikorogva bukkan elő a hatos villamos.

Sötétben állunk, a telefonfülke mögött. Hátam mögött az Almási tér fehér neonlámpái.

Csipesz és korbács avagy hogyan mondja el ugyanazt a Gazdaa RabnőAmikor belépek, és elindulok a karosszékemhez, akkor jössz be a fürdőből. Látom, hogy egy pillanatra megdermedsz, majd gyorsan letérdelsz, de úgy teszek, mintha nem vennélek észre. Nyugodtan kirakom a kisasztalra a cigarettámat, kicsit rendezkedem is rajta, és leülök.

Iskolatáskám a falnak támasztva. Ágnes szemben áll velem, szemébe nézek, lágy emlőjét fogom, Ágnes szembenéz velem, barna szeméből kristálytiszta, gömbölyű könnycsepp gördül ki. Feltűnik, hogy valóban gyöngyszemhez hasonlít. Hogyhogy nem köszöntem meg? Rohantam, előre, mindig rohantam.

Véletlen erotikus történetek

Egy fa tövéhez feküdtem. A ház fölöttem. Ablakom nyitva volt. A függöny lassan mozgott. Autók suhantak féregvirus kereso a Bajza utcán. Számban egy megkezdett évtized. Különös íze volt. Nagyon különös. Irtózatos és csökönyös fájdalomtól próbáltam így megszabadulni.

Lehet, hogy érdekel